Egyszer, réges-régen, találkoztam egy icuri-picuri hangyával, akit Augusztának hívtak.
Ő volt a legkisebb a bolyban. De az is lehet, hogy talán az egész világon ő volt a leges legkisebb hangya…
Szorgos, dolgos, aranyos hangyácska volt, de mégsem volt soha elégedett önmagával. Nem szeretett icuri - picuri lenni: úgy érezte, a többiek lenézik azért, mert olyan picike. Azt állította, hogy gyakran keresztülnéznek rajta, és fellökik, mert észre sem veszik.
Szombat délelőttönként a hangyák kijártak a városi parkba morzsákat szedegetni – olyankor mindig hemzsegtek a szemetelő piknikezők –és Auguszta egészen belebetegedett, hogy ő alig-alig tudott egy-két icuri-picuri morzsát elcipelni magával a bolyba, míg a többiek valóságos erőművészeknek tűntek.
Így teltek hát Auguszta napjai a bolyban, egyre elégedetlenebbül és egyre szomorúbban.
Pedig a többiek valóban kedvelték és nem is értették, hogy a pici hangya miért jár folyton lehorgasztott fejjel közöttük…
Egy napon, amikor éppen hazafelé tartottak a szombat délelőtti morzsagyűjtögetésből, Auguszta váratlanul összefutott a Jó Tündérrel. Érezte, hogy ez lesz élete legfontosabb találkozása. De hát kinek ne volna az?
A Jó Tündér így szólt Augusztához:
- Hangyám! Édes kicsi hangyám! Mondd csak: mi bánt téged?
Auguszta nem válaszolt azonnal, hiszen először meg kellett köszörülnie a torkát, mivel nagyon meg akart felelni a Jó Tündérnek.
-Hát… én nem akarok többé icuri - picuri lenni! – vágta ki némi habozás után Auguszta indulatosan.
A Jó Tündér kissé meglepődött ugyan azon, hogy Augusztát ennyire zavarja kicsiny volta, de azért mégiscsak úgy gondolta, hogy Augusztának is, mint mindenkinek, joga van ahhoz, hogy teljesüljön, amire vágyik.
-Jól van, kicsi hangyám. Ha akarod, én naggyá tudlak varázsolni. Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte.
-Igen. Mióta csak az eszemet tudom, ezt akarom. Tényleg megtennéd? De igazán? – faggatta a Jó Tündért a picinyke hangya esdekelve.
-Persze. Én hiszem, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy másként is kipróbálhassa magát. Csak így tudunk tanulni –néha, a hibáinkból –tette hozzá halkan, de az utolsó szavakat már nem hallotta a mi kis Augusztánk, annyira izgatott lett ettől a várva-várt nagy lehetőségtől.
- És… mikor? Mikor tudod? - kérdezte Auguszta izgatottan.
- Most, ha akarod- válaszolt a jóságos Tündér türelmesen.
-Jó! Jó! Akkor most! – örvendezett önfeledten Auguszta, és örömében körbe –körbe futkosott a Jó Tündér körül. -És… hogyan fogod ezt megtenni velem?- faggatta tovább a Tündért.
- Mindössze annyit kell tenned, hogy becsukod a szemeidet, és nagyon erősen elképzeled, hogy olyan vagy, amilyen lenni szeretnél - válaszolta a Jó Tündér, és menni készült.
- De… de honnan fogom tudni, hogy megváltoztam? – kérdezte Auguszta aggodalmaskodva.
-Megfigyeled a többiek reakcióját. Ők észreveszik a változásokat, és másképp kezdenek viselkedni veled, mint annak előtte. Ebből majd tudni fogod, hogy valami változott benned… - mondta, és nyomtalanul eltűnt.
A kis hangya még egy ideig meresztgette a szemeit, de sehol sem látta a Jó Tündért, így hát nekilátott megváltozni.
Jó erősen behunyta a szemeit, és maga elé képzelt egy hatalmas lábakon járó termetes hangyát, akinek mindenki a kegyeit keresi…
Amikor újból kinyitotta a szemeit és végignézett magán, úgy érezte semmit sem változott.
Hamarosan azonban rá kellett jönnie, hogy tévedett. A boly közelében valóságos pánik tört ki, amikor a hangyák megpillantották a gigantikus méretű „hangya-szörnyet” – mert hogy ennél jobb kifejezés Augusztát látva senkinek sem jutott eszébe.
Meg sem ismerték, annyira megváltozott. Auguszta először értetlenül és megdöbbenve állt a boly bejáratánál. Szeretett volna bemenni és elbújni valahová a többiek elől, de az egyébként tágas hangyaboly most elérhetetlennek tűnt, hiszen legalább ötszázszor akkora volt, mint előtte. Ráadásul a boly bejáratánál még össze is taposott néhány ijedten fel-alá futkosó hangyát, amitől aztán még nagyobb lett az amúgy is óriásivá duzzadt fejetlenség a boly körül.
Auguszta megpróbált a lelkükre beszélni, hogy ne ijedjenek meg, ez csak ő, Auguszta, icuri-picuri hangyatársuk, és a világért sem akarja bántani őket, de a hangyák nem hallgattak rá:
- Még ha te lennél is Auguszta – jelentette ki egyikük – akkor sem engednénk többé a boly közelébe. Hiszen mindannyiunkat összetaposnál!
Augusztának szomorúan be kellet látnia, hogy hangya - társának bizony igaza van.
Porig sújtva kullogott el a boly közeléből, de ezen túl minden nap meglátogatta őket, és megpróbálta visszakönyörögni magát hozzájuk.
Ám a hangyák hajthatatlanok voltak. Hallani sem akartak többé az óriássá torzult Augusztáról.
Egy napon, amint éppen a hangyaboly felé tartott, hogy újból megpróbáljon visszaférkőzni a hangyák kegyeibe, néhány embert pillantott meg a közelben.
Hirtelen remény csillant fel a szegény hangya szemében, és örömteli várakozással a fűszálak és bokrok között csörtetve elindult feléjük. De amint megpillantották, éktelen sikítozást hallattak és botokkal, esernyőkkel fenyegetőzve futottak a megriadt hangya után. Egy darabig ádázul üldözték, de az is lehet, hogy már régen felhagytak vele. Kifulladva állt meg egy szederbokor mellett, és kimerülten elterült alatta. Fájdalmas zokogásba kezdett, mert eszébe jutott az az idő, amikor még a hangyabolyban élt több száz másik hangyával együtt, és senki sem üldözte, senki sem bántotta. Most, ennyi kellemetlenséggel a háta mögött végül is be kellett látnia, hogy nem is volt olyan rossz dolog icuri-picuri hangyának lenni. Tulajdonképpen mindenki kedvelte és megbecsülték a munkáját, és egyébként is: sokkal, de sokkal jobb volt icuri - picurinak lenni!
- Icuri-picuri akarok lenni! Icuri-picuri akarok lenni! Olyan akarok lenni, amilyen voltam! – üvöltötte torkaszakadtából, s hozzá még toporzékolt is óriásivá dagadt lábaival.
Nemrég még szeretett volna nagy lenni, most pedig semmi más vágya nem volt, minthogy újra pici, szorgos, dolgos, aranyos kis hangya lehessen.
A nagy kiabálásra felébredtek a hangyák, és a hatalmas közös hálóból minden hangya odarohant az ágyában fájdalmasan sikító icuri-picuri hangyához.
Kinyitotta a szemeit, és örömmel vette tudomásul, hogy a jól ismert hálóban a jól ismert arcok veszik körül aggódva, és hogy az egész gigantikus hangya-sztori csak rossz álom volt csupán…
A kis hangya soha többé nem akart megváltozni, de a többiek észrevették, hogy az óta sokkal barátságosabb és elégedettebb lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése